Szeretném megérteni - mint tősgyökeres budapesti - mi a lényege a kettős állampolgárságnak, miért lényeges ez a határon innen és a határon túl egyaránt. Eltekintve természetesen a szavazati jogtól.
Jól ismertem Antall Józsefet, ha nagyritkán Kolozsvárról, majd Bukarestből ide látogathattam, gyakran találkoztunk kisebb társaságban, rendszerint "beszámoltam" erdélyi, romániai élményeimről. Nagyra becsültem, a kisebbségi sorba szorított magyarság gondjairól hasonlóan gondolkoztunk, de én kétségkívül akkor is baloldali voltam.
senki sem szólt: 2006-ban nincs kitől megvédeni a nemzetet; hogy nem lehetett arra számítani, hogy Magyarország bezárkózó, múltba forduló, sérelmek mentén politizáló,
lehetőségeit kihasználni nem tudó országgá válhat Orbán vezetése alatt. Volt, aki időben szólt, csak nem figyeltek rá. Egy konzervatív-liberális, függetlenségére sokat adó publicista, akit úgy hívnak:
Debreczeni József.
Az MSZP-SZDSZ-nek csak azért nem kell tartani országos felháborodástól., és tömeges büntetőszavazatoktól, mert az ellenfélről is mindenki tudja, hogy ugyanezt az elvet vallja, és ha kormányoz, még keményebben gyakorolja.
Hogyan lehetne kiszabadulni ebből a kátyúból?
32 órával a kampánycsend előtt olvasóink az interneten beszélgethetnek Bodor pál újságíróval (Diurnus), aki a 2006-os kampány idején már a Népszabadság oldalán vezetett internetes naplójában kommentálta az eseményeket.